Izgalmas vetélkedést hozott a Mátra Trophy, a Millers Oils Classic Kupa harmadik futama

Július 5-én reggel veterán és youngtimer különlegességekkel telt meg a hatvani Sport- és Rendezvénycsarnok parkolója, innen rajtolt ugyanis a Millers Oils Classic Kupa 2025-ös idényének harmadik futama, a Mátra Trophy.

Ez volt a második alkalom, hogy Hatvan vendégül látta a Millers Oils Classic Kupa mezőnyét, tudniillik tavaly is a Heves vármegyei városból rajtolt el a Mátra Trophy. A több mint 60 négykerekű a délelőtti etap során érintette többek között Herédet, Lőrincit, Petőfibányát, Apcot, Rózsaszentmártont, Gyöngyöspatát és Gyöngyöst, majd a Mátra lábánál Pálosvörösmart és Abasár felé kanyarodott, s Visontára futott be. Utóbbi helyszínen a Mátra Veteránjármű Egyesület mindig segítőkész elnöke, Harkóné Kozma Aranka fogadott minket, aki megszervezte, hogy a helyi közösségi házban megpihenjenek a csapatok.

A Mercedes-Benz R107 SL Club minden rendezvényen képviselteti magát, most öt szép járművel vették be a Mátra csodás szerpentinjeit. Fényképek forrása: Tóth Bence, AlfaFotó164

Innen aztán egy hosszabb pihenőt követően Eger irányába gurultak tovább a csodás masinák, de még mielőtt elértek volna Heves vármegye székhelyére, útba ejtették Tarnaszentmáriát, Sirokot és Egerbaktát is. Egert elhagyva a nemrég felújított 25-ös úton haladtak a kocsik Szarvaskő irányába, majd tettek egy kitérőt Bélapátfalvára, s Mikófalva, Balaton, Borsodnádasd, Járdánháza és Arló érintésével megérkeztek Ózdra, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba. A gazdag tárlat megtekintése után az autók Szilvásváradra indultak, mivel a hangulatos településen, a Lipicai Hotelben fejeződött be a program.

Összesen nyolc különpróba várt a csapatokra, és a nagy összpontosítást igénylő feladatok bizony még a rutionos rókáknak is okoztak fejtörést, ezért egészen az utolsó szakaszig nem lehetett tudni, kik lesznek az egyes kategóriák győztesei. Végül aztán a Pap László-Pap Eszter páros örülhetett a közel 180 kilométeres autókázást követően, mert ők szerezték meg az abszolút győzelmet. A Fiat 500 Abarth-tal induló duó mindig jó eredményeket ér el, ám most leiskolázták a teljes mezőnyt, mert csupán 121 hibapontot szedtek össze.

Mátra Trophy Porsche 550 Spyder Chamonix
Most is jó néhány ritka és értékes veterán nevezett. Szót érdemel az 1985-ben gyártott Porsche 550 Sypder replika, amit a Chamonix készített, és amely igazi kuriózumnak számít itthon

A Millers Oils Classc Kupa utolsó fordulója a Bakony Trophy lesz, amit szeptember 13-án tartunk. Az autók Várpalotáról, a Thury-vár előtti térről indulnak, s útba ejtik többek között Zircet, Pápát és Ajkát is, majd Tapolcán futnak be a célba. Nevezni már lehet, mindenkit várunk szeretettel!

Mátra Trophy 2025 – Eredmények

Oldtimer 1 kategória

  1. Pap László, Pap Eszter (Fiat 500 Abarth), 121 hibapont
  2. Farkas Zoltán, Mészáros Margit (Mini Clubman Estate), 164 hibapont
  3. Pintér Ákos, Molnár Dominika (Mercedes-Benz W107 SL), 191 hibapont

Oldtimer 2 kategória

  1. Mózes Zoltán, Mráz Kata (Chamonix Porsche 500 Spyder), 158 hibapont
  2. Gacsal Panna Lora, Dunai Fanni (Lotus Elan), 234 hibapont
  3. Németh Gábor, Németh-Csák Judit (VW Golf I Cabriolet), 313 hibapont

Youngtimer kategória

  1. Pálfi Tamás, Márton Judit (Alfa Romeo 159), 292 hibapont
  2. Édes Levente, Édes Domonkos (BMW Z4), 295 hibapont
  3. Dancs Andrea, Dancs Bence (Mini Cooper), 310 hibapont
X